A Bocuse d’Or Europe 2016 Europe Döntő győztese: Széll Tamás

Gasztronómusok és ínyencek! Jegyezzétek meg ezt a nevet: Széll Tamás!

A 34 éves séf lett idén az európai szakácsművészet legtekintélyesebb versenyének, a Bocuse d'Or európai döntőjének győztese. Szerdán, Budapesten, a lelkes szurkolók ezreinek szeme láttára, Széll Tamás tehetsége és kreativitása győzedelmeskedett 19 versenytársa fölött. Tamásnak sikerült a legnevesebb európai szakácsokból álló zsűrit is elkápráztatnia ételkülönlegességeivel: a faszénen grillezett fiatal szarvas combja erdei gombákkal füstölt mangalica szalonnával, és enyhén sózott kecsege és langusztinó savanyított medvehagyma terméssel és barna vajjal, melyek receptje egészen az utolsó pillanatig féltve őrzött titok maradt.

Hosszú hónapokon át tartó gyakorlás, türelmes, sok kényelmetlenséggel, sikerekkel és kudarcokkal járó próbálkozások, irdatlan mértékű koncentráció után került sor a két napos embert próbáló viadalra, amelyen immáron 11 európai versenyző vívta ki a jogot, hogy a 2017. január 24-25-én, Lyonban rendezendő Bocuse d’Or világdöntőn összemérhesse a tehetségét a többi kontinensről érkező kihívóval. A franciaországi esemény páratlannak ígérkezik a verseny történetében: nem pusztán azért, mert a konyhaművészet új csillagjainak felfedezését ígéri, hanem azért is, mert ekkor ünnepeljük e különleges, a haut cuisine egyik élharcosa, Paul Bocuse által megteremtett verseny létrejöttének 30. évfordulóját.

A BOCUSE D'OR 2016. ÉVI EURÓPAI DÖNTŐJÉNEK GYŐZTESEI

BOCUSE D'OR - MAGYARORSZÁG

A Magyarországot képviselő Széll Tamás, az Onyx étteremből, nyerte a Bocuse d'Or Europe 2016 Döntő aranyérmét, és az ezzel járó 12.000 euró összegű pénzdíjat.

BOCUSE D'ARGENT - NORVÉGIA

A Norvégiát képviselő Christopher William Davidsen, a Søstrene Karlsen (Trondheim) étteremből, nyerte a Bocuse d'Or Europe 2016 Döntő verseny ezüstérmét, és az ezzel járó 9.000 euró összegű pénzdíjat.

BOCUSE DE BRONZE - SVÉDORSZÁG

A Svédországot képviselő Alexander Sjögren, szabadúszó séf nyerte a Bocuse d'Or Europe 2016 Döntő bronzérmét. 

KÜLÖNDÍJAK

Halétel Különdíj: Az Izlandot képviselő Viktor Örn Andrésson, a Grillid étteremből.

Húsétel Különdíj: A Franciaországot képviselő Laurent Lemal, a Domaine de Riberach* (Bélesta) Executive séfje

Különdíj a Legjobb Commis-nak: Hampus Risberg - Svédország

11 ORSZÁG JUTOTT BE A LYONI VILÁGDÖNTŐBE

A két napos versenyen nyújtott teljesítménye alapján 11 séf szerzett jogot, hogy részt vegyen a Bocuse d’Or verseny nemzetközi nagydöntőjén. A viadalra nyolc hónap múlva, a franciaországi Lyonban, a Sirha szakkiállítás keretében kerül sor. De addig sem jut idő a pihenésre! A séfek mostantól intenzív edzésprogramon vesznek részt, hogy kellően felkészülhessenek a nagy eseményre. Nem kétséges, mindegyik versenyző azt szeretné, ha ő lenne a legkiválóbb a legjobbak között.

Magyarország Tamás SZÉLL Onyx*, Budapest

Norvégia Christopher William DAVIDSEN Søstrene Karlsen, Trondheim

Svédország Alexander SJÖGREN Freelance

Franciaország Laurent LEMAL Domaine Riberach*, Bélesta

Izland Viktor Örn ANDRÉSSON Grillid / Radisson SAS, Reykjavik

Finnország Eero VOTTONEN Restaurant Olo*, Helsinki

Hollandia Jan SMINK Librije***, Zwolle

Svájc Filipe FONSECA PINHEIRO Restaurant Hôtel de Ville***, Crissier

Belgium Peter AESAERT Belgocatering, Alost

Németország Morten FALK Kadeau*, Aakirkeby

Spanyolország Dmitri ROOZ Restaurant Farm,Tallinn

A BOCUSE D'OR ÜNNEPE

2017. január 24-25-én a Bocuse d’Or a verseny fennállásának 30. évfordulóját ünnepli – az ehhez méltó körülmények között. Az eltelt 30 év során számtalan szakácsversenyt rendeztek, legtöbbjüket televíziós show-műsorok keretében. Ezek nagy része gyorsan el is tűnt de nem úgy a Bocuse d’Or! A verseny egyedülálló és újszerű koncepciója eleve nagy figyelmet keltett, és részben magyarázattal is szolgál arra, hogy a Bocuse d’Or minek köszönheti páratlanul hosszú idejű fennmaradását. A verseny nagy utat járt be 1987 óta, amikor Paul Bocuse útjára indította a szakmailag rangos, élményekben gazdag rendezvényét. Az eltelt évek során szakácsok tucatjai szereztek itt nemzetközi hírnevet, új ételkészítési trendek kerültek a nyilvánosság elé, új gasztronómiai irányzatok bontottak zászlót és korábban alig-alig ismert konyhákkal barátkozhatott meg a nagyközönség. Nem kétséges, hogy a világgasztronómia nagy családja a következő, 2017-es eseményen ismét Paul mester eredeti célkitűzése jegyében gyűlhet össze, elsősorban azért, hogy „a konyhaművészet igazi gasztroshow legyen!”

Aktuális jegyinformáció a Bocuse d'Or Europe döntőre

REGISZTRÁCIÓ ÉS JEGYVÁSÁRLÁS a Bocuse d’Or Europe 2016 döntőre

A Bocuse d’Or Europe 2016 döntőjére az alábbi linken tudnak regisztrálni és jegyet vásárolni:

http://sirha-budapest.com/regisztracio-jegyvasarlas

 

REGISZTRÁCIÓS ÉS JEGYVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉGEK:

Bocuse d’Or Verseny – szurkolói online jegyvásárlás:
A Sirha Budapest kiállításra mindhárom napon csak a helyszínen váltható jegy. Ezekkel a jegyekkel csak a Sirha Budapest kiállítás látogatható. A kiállítás második és harmadik napjára külön váltható jegy a Sirha Budapest kiállításra és a Bocuse d’Or európai döntőjére.
A Bocuse d’Or európai döntőjére érvényes belépőjegyek csak korlátozott számban elérhetők. Ezek a jegyek online elővételben, valamint ha a limitált belépőszám engedi, akkor a helyszínen megvásárolhatók. A jegyekkel csak a versenynek helyet adó ’G’ pavilon látogatható.
Online elővételi jegyárak:
május 10. – 3 100 Ft
május 11. – 4 650 Ft
Helyszíni jegyárak:
Sirha Budapest:                         Bocuse d’Or európai döntő:
május 9-11. – 7 750 Ft                május 10-11. – 7 750 Ft/nap

Kóddal rendelkező szakmai látogató:
Nyomtatott meghívóját a Kóddal rendelkező szakmai látogató gombra kattintva érvényesítheti. A megjelenő rubrikába kérem írja be a meghívóján szereplő vonalkód alatti betű/számsort, így érvényesítheti meghívóját. Nyomtatott meghívójával – az érvényesítést követően – a Sirha Budapest kiállítást és a Bocuse d’Or európai döntőjét is látogathatja. A meghívó mindhárom napra érvényes. A Magyar Bocuse d’Or Akadémia részére rendelkezésre álló limitált számú szurkolói kódok elfogytak.

Szakmai regisztráció:
Amennyiben Ön szakmai látogató és még nem kapott a HUNGEXPO Zrt-től vagy a Sirha Budapest valamely kiállítójától meghívót, de szeretne részt venni a kiállításon, kérem kattintson a Szakmai látogató gombra. A kiállítás látogatása regisztrációhoz kötött, mely keretében cége nevét és adószámát is meg kell adnia. A kiállítás szigorúan szakmai látogatóknak szóló rendezvény, így a regisztráltak listáját ellenőrizzük és a szakmaiság megőrzése érdekében szűrjük! A regisztrációt követően kapott e-tickettel a Sirha Budapest kiállítást és a Bocuse d’Or európai döntőjét is látogathatja. Az e-ticket mindhárom napra érvényes. A szakmai regisztrációt május 6-án lezárjuk. Ezt követően csak a helyszínen vásárolt jegyekkel látogatható a kiállítás.

Bocuse d'Or - VIP regisztráció:
A Bocuse d’Or európai döntőjére hivatalos VIP meghívottakat emailben értesítjük. Nyomtatott meghívóját a VIP regisztráció kóddal gombra kattintva érvényesítheti. A megjelenő rubrikába kérem írja be a kapott emailben szereplő kódot, így érvényesítheti meghívóját. Nyomtatott meghívójával – az érvényesítést követően –a Bocuse d’Or európai döntőjének mindkét versenynapja látogatható.

Sajtóregisztrációra kedden és szerdán csak a helyszínen lehetséges!
A sajtó munkatársainak a Sirha Budapest kiállításra és a Bocuse d’Or európai döntőjére külön kell regisztrálni. A fenti gombokra kattintva, e-mailben jelentkezhetnek. A jelentkezés nem jelent automatikus regisztrációt. Válaszlevélben tájékoztatjuk a sajtó munkatársait, hogy jelentkezésüket elfogadtuk, vagy visszautasítjuk és a további teendőkről válaszlevélben tájékoztatunk minden jelentkezőt. A regisztrált kollegák az ’A’ pavilont és a ’G’ pavilont is látogathatják. A ’G’ pavilon sajtó részére fenntartott területre azonban csak a Bocuse d’Or versenyre akkreditált kollegák léphetnek be.
A sajtó munkatársai az 1. épület előtti parkolóban hagyhatják gépkocsijaikat.

Diákok regisztrációja:
A kiállítás mindhárom napján diákok csak korlátozott számban látogathatják a rendezvényt. A diákok belépőjegye a Sirha Budapest kiállításra és a Bocuse d’Or európai döntőjére is, egy napra lesznek érvényesek. A szakiskolák a szervezőtől kapott kódokkal, fix létszámmal regisztrálhatnak a rendezvényre. Kérem a Diák csoport jelentkezése gombra kattintva, e-mailben érdeklődjön a meghívott iskolák listája és a belépés részletei felől.

 

Bocuse d'Or Europe döntő - Hivatalos versenyprogram

Bocuse d’Or Europe, 2016. Május 10-11.

Budapest, Magyarország

Hivatalos versenyprogram

 

2016. május 10. kedd

8:30 A verseny kezdete

Konyha 1 Izland

Konyha 2 Ausztria

Konyha 3 Norvégia

Konyha 4 Bulgária

Konyha 5 Finnország

Konyha 6 Németország

Konyha 7 Észtország

Konyha 8 Spanyolország

Konyha 9 Egyesült Királyság

Konyha 10 Törökország

 

10:00 Sirha Budapest hivatalos megnyitója

 

13:30 Haltányér kóstolásának kezdete

14:05 Hústál kóstolásának kezdete

15:45 Kóstolás befejezése

17:00 Bocuse d’Or Europe verseny hivatalos fotója

 

2016. május 11. szerda

8:30 A verseny kezdete

Konyha 1 Hollandia

Konyha 2 Olaszország

Konyha 3 Oroszország

Konyha 4 Svájc

Konyha 5 Horvátország

Konyha 6 Franciaország

Konyha 7 Belgium

Konyha 8 Magyarország

Konyha 9 Dánia

Konyha 10 Svédország

 

13:30 Haltányér kóstolásának kezdete

14:05 Hústál kóstolásának kezdete

15:45 Kóstolás befejezése

18:00 Ünnepélyes eredményhirdetés

 

 

 

A Bocuse d’Or Europe 2016 sztárjai a gímszarvas borjú, a kecsege és kaviárja

A Bocuse d’Or Europe-ra továbbjutott csapatok számára már ismertek a szakácsverseny hivatalos alapanyagai, így mostantól négy hónapjuk van arra, hogy megalkossák a hús- és halétel receptjeiket. Az intenzív verseny két napján 20 séfnek commis-juk segítségével legjobb technikai tudásuk szerint és maximális precizitással kell dolgoznia a gímszarvasborjúval, és újdonságot alkotniuk a kecsegéből és annak kaviárjából. A legnagyobb tekintélyű – a lyoni világdöntő legtöbb nyertesét adó – európai gasztronómiai verseny megálmodói újra arra bátorítják a résztvevőket, hogy mutassák be hazájuk kulináris örökségét és gasztronómiájuk egyediségét.


Hivatalos alapanyagok


A Bocuse d’Or Europe 2016 sztárjai a gímszarvas borjú, a kecsege és kaviárja 20 versenyző próbálja bebiztosítani a helyét az európai döntőn! 20 ígéretes séf, akik mind arról álmodnak, hogy beírják a nevüket az európai gasztronómia nagykönyvébe jövő év május 10-én és 11-én Budapesten.

• Hús téma

Ennek a versenyfeladatnak központi témája a magyar gímszarvasborjú. A versenyzőknek a gímszarvas combjából és gerincéből kell alkotniuk. 14 adag ételt kell elkészíteniük, melyből tizet tálon - egészben, vagy elképzeléseik szerint előre felvágva - négyet pedig tányérokon kell tálalni. Tálaláskor díszítőelemeket is használhatnak, a fogásokat pedig a zsűri aszerint fogja értékelni, hogy a recept mennyire sajátos és eredeti, illetve hogy mennyire tartja tiszteletben az alapanyagot. Ez a feladat arra ösztönzi a csapatokat, hogy ezen keresztül bemutassák országuk kulturális örökségét. Az egyes országok hagyományainak meg kell jelenniük az ízben, a tálalásban, a főzési technikában és/vagy egyedi fűszerek és fűszernövények használatában. Ezt a szempontot a kóstolást végző zsűri is számításba veszi a versenyzők végső pontszámának kialakításakor.

Hal téma

A halas feladatban a versenyzők dunai kecsegéből – Acipenser ruthenus – (5 darab, egyenként 1–1,2 kg-os) és annak kaviárjából (30 g) készítik el fogásaikat. A versenyzőknek 14 tányért kell összeállítaniuk úgy, hogy 50%-ban növényi alapanyagokat (zöldséget és gyümölcsöt) használjanak fel. Minden, a tányérra kerülő anyagnak ehetőnek kell lennie, és az alapanyagok tiszteletben tartását ennél a feladatnál is figyelembe veszik. 
 

Megvan a 2016-os Bocuse d’Or Europe konyhabeosztása

Megvan a 2016-os Bocuse d’Or Europe konyhabeosztása.
A magyar csapatért május 11-én szurkolhatunk! A versenyzők megmérettetésének sorrendjét sorshúzással határozták meg.

A kétnapos verseny csapatonkénti konyhai beosztása a következő:

2016. május 10. kedd

Konyha 1 Izland
Konyha 2 Ausztria
Konyha 3 Norvégia
Konyha 4 Bulgária
Konyha 5 Finnország
Konyha 6 Németország
Konyha 7 Észtország
Konyha 8 Spanyolország
Konyha 9 Egyesült Királyság
Konyha 10 Törökország

2016. május 11. szerda

Konyha 1 Hollandia
Konyha 2 Olaszország
Konyha 3 Oroszország
Konyha 4 Svájc
Konyha 5 Horvátország
Konyha 6 Franciaország 
Konyha 7 Belgium
Konyha 8 MAGYARORSZÁG
Konyha 9 Dánia
Konyha 10 Svédország

Benyújtottuk hivatalos jelentkezésünket a Bocuse d’Or európai döntőjére

​Benyújtottuk hivatalos jelentkezésünket a Bocuse d’Or következő, ezúttal Budapesten megrendezésre kerülő európai döntőjére.

A versenykiírás ezen a linken érhető el. 

A kontinentális döntőre kiválasztott versenyzőkről 2015. december 15-re várható a hivatalos döntés.