2020. 03. 28. 09:55

A Bocuse d’Or séfjei az Országos Mentőszolgálatnak és kórházi dolgozóknak főznek

Egy pozitív kezdeményezésről adhatunk hírt: a Magyar Bocuse d’Or Akadémia az elkövetkező időszakban az Országos Mentőszolgálat Központi Irányítócsoport, a SOTE Sürgősségi Betegellátó és a Fejér megyei Szent György Kórház dolgozóit támogatja naponta friss, meleg étel főzésével és kiszállításával. A METRO támogatásával, a Dining Guide-dal közreműködésben létrehozott projekt március 31-én indul.

Egyhetes szervezést követően sikerült minden feltételt megteremteni ahhoz, hogy március 31-tól napi rendszerességgel kb. 120 adag ételt sikerüljön elkészíteni és eljuttatni az Országos Mentőszolgálat Központi Irányítócsoport, a budapesti SOTE Sürgősségi Betegellátó, valamint a legnagyobb vidéki kórház, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház munkatársainak. Az egyik legnemesebb, egyben legnehezebb szakmát végző mentők, orvosok és ápolók jelenleg még nagyobb kihívást jelentő, veszélyeztetett körülmények között állnak helyt napról napra, amiért nem lehetünk elég hálásak nekik.

A hazai gasztronómiai élet résztvevőiként azon a területen vagyunk képesek segíteni, amely a mi hivatásunkat jelenti. A Magyar Bocuse d’Or Akadémia minden tagja vállalta, hogy részt vesz a segítő programban a koronavírus-járvány idején. A tagok közül mindenki a szakmájának megfelelő beosztásban teszi hozzá saját tudását, energiáját a cél megvalósításához. A METRO Kereskedelmi Kft. pedig mindehhez nagylelkű támogatásként szolgáltatja az ételekhez az alapanyagokat, valamint a főzéshez a helyszínt, eszközparkot és csomagolást a budaörsi METRO Gasztroakadémián.

Magyarország topséfjei fognak tehát váltásban heti hét napon át főzni a fenti egészségügyi szervezetek dolgozóinak, határozatlan ideig, amíg a krízis tart. A Dining Guide közreműködésével jutnak el az ételek az intézményekbe, különös figyelmet fordítva a legmagasabb higiéniai követelmények betartására, amely az alapanyagok kezelésével, feldolgozásával kezdődik, és a professzionális csomagolással és kiszállítással ér véget. Kizárólag mikrohullámú sütőben melegíthető ételek fognak kikerülni a METRO Gasztroakadémia konyhájáról, ezzel is garantálva az élelmiszerbiztonságot az érintett intézményekben dolgozók számára.

Magyar Bocuse d’Or Akadémia séfjei jó ízű, házias ételek elkészítésére vállalkoznak önkéntesen, segítő szándékkal. A napi rendszerességű főzés és ételszállítás március 31-én indul, és húsvétig egészen biztosan tart.

Együtt, összefogással gyorsabban sikerülhet túljutnunk ezen a nehéz időszakon!

Forrás: Dining Guide

 


Megtekintve: 0
Facebook Twitter Google Pinterest