Összeszedtük a Sirha Budapest legfontosabb információit! Fontos, hogy a legutóbbi eseménytől eltérően a kiállításra történő belépés 2018-ban az F pavilonon keresztül történik, melyet a III. kaputól lehet megközelíteni, mind a szakmai látogatók, mind a sajtó és érdeklődők számára.
Szakmai látogatók:
A kiállítást a szakmai közönség regisztrációval díjmentesen látogathatja. Regisztrációra a Sirha Budapest honlapján nyílik lehetőség http://sirha-budapest.com/reglbhu a kiállítást megelőző nap éjfélig. Utána már csak a vásárolt belépő lesz elérhető, melynek ára 5.000 forint. A regisztráció a SIRHA kiállítás minden programjának meglátogatására jogosít, a kiállítás mindhárom napján, napi egyszeri belépéssel.
Sajtó:
A sajtó munkatásai szintén regisztrációval léphetnek be a kiállítás területére. A sajtóregisztráció a kiállítás ideje alatt az F pavilonban felállított Sajtóközpontban zajlik, a belépéshez sajtóigazolványra vagy szerkesztőségi megbízólevélre van szükség.
Érdeklődők, szurkolók:
A nagyközönség belépőjegy vásárlása esetén látogathat ki a Sirha Budapestre, melyet előzetesen a szakkiállítás honlapján, illetve a rendezvény ideje alatt a helyszínen tudnak megvásárolni. A belépőjegy ára 5.000 forint.
Az első versenyző február 8-án reggel 9-kor kezd. A tálalások délután 2-kor kezdődnek, és 3:25-ig tartanak. Az ünnepélyes eredményhirdetés délután 5-kor lesz.
Kellemes kiállítás látogatást kívánunk!
A Bocuse d'Or Europe 2016 Döntőre a következő linken tudnak regisztrálni: http://sirha-budapest.com/regisztracio-jegyvasarlas
A sajtó munkatársainak a Sirha Budapest kiállításra és a Bocuse d’Or európai döntőjére külön kell regisztrálni. Válaszlevélben tájékoztatjuk a sajtó munkatársait, hogy jelentkezésüket elfogadtuk, vagy visszautasítjuk és a további teendőkről válaszlevélben tájékoztatunk minden jelentkezőt. A regisztrált kollegák az ’A’ pavilont és a ’G’ pavilont is látogathatják. A ’G’ pavilon sajtó részére fenntartott területre azonban csak a Bocuse d’Or versenyre akkreditált kollegák léphetnek be.
A sajtó munkatársai az 1. épület előtti parkolóban hagyhatják gépkocsijaikat.
Sajtókapcsolat
A publikus sajtóközleményeket az alábbi linkeken érheti el. Sajtóanyagokkal kapcsolatban és egyéb tájékoztatásért forduljon hozzánk a press@bocuse.hu email címen.
Figyelem: a sajtóanyagokban található minden fotó, dokumentum az Akadémia tulajdonát képezi, amelyeket egyes esetekben szerzői jogok védenek! A sajtóanyagok kizárólag a sajtó regisztrált képviselői számára használhatók fel /nyomtatásban, elektronikus formában, illetve egyéb médiában/!
Bocuse d'Or Europe Hivatalos sajtóanyag
Bocuse d'Or Europe Dossier de presse
Bocuse d'Or elődöntő eredmények - 2015. december 13.
Bocuse d'Or utanpótlásverseny eredmény
Kiderült, hogy kik vehetnek részt a Bocuse d'Or verseny magyarországi selejtezőjén
Bocuse d'Or Magyar Döntő - Széll Tamás jutott tovább az Európai Döntőbe